Felhívásunk kezdő modellek számára.
Nem vagy szégyenlős és belevágnál a modellkedésbe? Pénzt is keresnél igényes képeiddel a jövőben, de távol áll tőled a pornó műfaja? Egy most induló nemzetközi projekthez tapasztalt fotósok a női szépség esszenciáját szeretnék képen rögzíteni glamour, fehérneműs, akt, illetve félakt ábrázolásban. Ha úgy érzed van mit megmutatnod és ezt nem is titkolnád a világ elöl, segítünk, hogy ízlésesen és igényesen tehesd meg!
Munkádért cserébe szívesen tanítunk, besegítünk portfóliód építésébe, ami (ha a nemzetközi és/vagy nyilvános szerepeltetést nem vállalod) akár egy szexi ajándék is lehet párod számára. Légy bátor és próbáld ki magad!
Biztosítjuk számodra a profi munkakörülményeket, az ehhez szükséges felszerelést a lehető legjobb közös eredmény kedvéért.
Új, eddig nem ismert modelleket keresünk elsősorban, akik nem idegenkednek attól, hogy ha nem is mindent, de valamicskét azért mégis megmutassanak magukból. A képsorozatok finoman erotikusak, vagyis nem a kitárulkozással kívánjuk a kívánt hatást elérni. Elsősorban nem műteremben fogunk dolgozni (kivéve -20 fok idején :D), unalmas hátterek előtt, kopottra fotózott oszlopok, virágvázák, csendéletek, székek és egyéb standart stúdiókellékek között. A sorozatok mindig valamilyen szituációra épülnek, azaz nem a ruhatáradat akarjuk rajtad végigfényképezni ugyanott és ugyanúgy, hanem valamilyen cselekvést örökítünk meg, némi erotikus töltettel. Ezzel kapcsolatban ötleteidet is szívesen fogadjuk, partnerek vagyunk megvalósításukban! Szeretnél például tejben fürödni vagy épp meztelenül síelni?
Minden első alkalommal fotózott modell megkapja dvd-lemezen az elkészült fotókat, azaz várhatóan párszáz profi minőségű fényképet. Ezzel gyakorlatilag egy ingyenes fotózkodási lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára, profi sminkesekkel, tapasztalt fotósokkal, profi felszereléssel.
Viszont, mivel nem unatkozó multimilliomosok vagyunk, a képeket természetesen azzal a szándékkal készítjük, hogy hosszabb távon nekünk is megtérüljön a befektetett munka. A fotósorozatok egy nemzetközi weboldalon fognak megjelenni, nem feltétlenül magyar közönség számára. Az elkészült fotósorozatok alapján várhatóak további megrendelések, amelyek már anyagilag is megbecsült munkák lesznek. Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen projekt által a nemzetközi modellpiacra is be lehet kerülni, illetve bármilyen modellmunkához szükséges portfolióba is jól jönnek majd a képek.
A fotózások egyelőre Budapest, Esztergom, esetleg Pécs vagy ezek környékén zajlanak, ha ezektől távol laksz, számolj némi utazással. Rugalmasak és mobilisak vagyunk mi is, valahogy megoldunk mindent.
Még egy fontos dolog, amennyiben a fotózásra kísérővel jöttök, oldjátok meg, hogy a munka végeztéig találjon valami elfoglaltságot máshol, jelenlétük titeket zavarna a legjobban (és bennünket is). A fotókat úgyis megkapjátok, gyönyörködhettek együtt a végeredményben.
És végül pár sor azokhoz, akik mostanra lemondóan legyintenek, hogy: "Ááá, én úgysem vagyok elég szép és fotogén ehhez...". Ezt mindenki felejtse el nagyon gyorsan! Az elmúlt évek során több száz lánnyal dolgoztunk együtt és higgyétek el, sok olyan lányról derült ki, hogy jók az adottságai és tehetséges a modellkedéshez, aki magáról kimondottan az ellenkezőjét gondolta.
Várjuk fényképes jelentkezéseteket e-mailben!